Elsiették, megbánták? Miben sántikál Briatore Colapintóval? | M4 Sport (2025)

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az Alpine-hoz tart Franco Colapinto, de nem lesz ott a rajtrácson a 2025-ös szezonkezdéskor. Megbánták volna Jack Doohan szerződtetését, vagy az ausztrálnak még mindig a saját kezében van a sorsa?

Enstone-ban újra Flavio Briatore az úr. Hivatalosan talán csak elnöki tanácsadó, és nem ő végzi a mindennapi munkát, ám mint azt a német Auto Motor und Sport oldalán egy hónapja megjelent interjúban kijelentette: „A döntéseket én hozom.”

Az enstone-i csapatból az 1990-es években, majd a 2000-es években is bajnokot faragó Briatorét és módszereit jól ismerhetjük. Amikor 1991-ben a spái jordanes debütálása után látta, mekkora lehetőség rejlik Michael Schumacherben, nem habozott, és átügyeskedte a Benettonhoz a németet, szó szerint elhajítva addigi versenyzőjét, Roberto Morenót. Annak részletei is közismertek, hogyan kezdte ki és lehetetlenítette el Jenson Buttont a Benetton/Renault-nál, hogy helyet csináljon pártfogoltjának, a 2002-ben egy évig tesztversenyzőjükként parkoltatott Fernando Alonsónak.

Ha ő valamit előremutató és helyes megoldásnak talál, akkor megvalósítja.

Már csak ezért is hangzott fenyegetően, amikor a közelmúltban a Le Parisiennek nyilatkozva jelezte: hiába kötöttek szerződést 2025-re Jack Doohannel, ha az ausztrál nem teljesít, nem lesz szívbajos kirúgni őt.

„Az egyetlen biztos dolog a halál. Az évet Pierre-rel és Jackkel kezdjük, ezt garantálhatom. Utána meglátjuk, hogyan alakul a szezon. Nekem javítanom kell a csapat helyzetén, hogy elérhessük a célba vett eredményeket. A versenyzőnek kell befejeznie a közel ezer ember munkáját, akik mögötte állnak. Mindenki csak két emberért dolgozik. És ha van egy versenyző, aki nem fejlődik és nem hozza az eredményeket, akkor azt leváltjuk”

– tette egyértelművé Briatore.

Elsiették, megbánták? Miben sántikál Briatore Colapintóval? | M4 Sport (1) Flavio Briatore és Jack Doohan (Fotó: XPB)

Ha mindez nem lenne kellően vészjósló Jack Doohan számára, e szavakat most az arról szóló híradások követték, hogy Franco Colapinto közel került egy Alpine-nal kötött megállapodáshoz. Elsőként az argentin Olé című lap számolt be arról, hogy a francia csapat akár már ezen a héten bejelentheti Colapinto szerződtetését, és hogy a versenyző az év során Doohan helyét veheti át. Időközben több forrás is megerősítette, hogy ez az információ megalapozott.

A The Race beszámolója szerint az Alpine csapatfőnöke, Oliver Oakes az előző szezon végén is tárgyalt Colapinto menedzsmentjével, annak ellenére, hogy akkoriban már arról szóltak a hírek, hogy a baleseteivel a versenyző elbizonytalanította az iránta érdeklődőket, és ezzel elvágta az útját. Miközben a Red Bull le is mondott az alkalmazásáról, az Alpine nem tette. Briatore az Auto Motor und Sportnak adott interjúban is megerősítette: amennyiben a jövőben lehetőségük nyílhat Colapinto megszerzésére, élni fognak vele.

A The Race és az Autosport forrásai szerint az kizárható, hogy Colapinto már Ausztráliában egy Alpine-t vezessen. Úgy tudni azonban, hogy a múlt augusztusban szerződtetett Doohan megállapodása csak az év első 4-5 hétvégéjére szólhat, és szigorú teljesítménykitételeket foglaltak bele. Ha nem tud megfelelni ezeknek, lecserélhetik őt év közben.

Az Autosport szerint Colapinto egyelőre csak B-terv Briatorééknál arra az esetre, ha csalódnának Doohanben. Mindez ugyanakkor sok kérdést felvethet.

Szabadulni vagy kihozni a legjobbat egy kényszermegoldástól?

A múlt év végi halovány debütálóhétvégéje után az Alpine nem bízik Doohanben? Eleve meg lenne pecsételve a sorsa? Vagy Briatore terrorral próbálja kipréselni belőle a legjobbat?

Amennyiben helytálló információ, hogy Doohan ülése csak az év elejére biztosított, és hogy a folytatást teljesítménykitételekhez, eredményekhez kötötték, úgy elmondható, az ausztrál újoncon múlik, megtartja-e a helyét. Az mindenesetre nem jó előjel, hogy az Alpine-ban nyilvánvaló kétségek vannak vele kapcsolatban. Ha lennének bennük kétségek, az a szerződtetésének körülményei tükrében mégsem lenne meglepő.

Doohan 2025-ös szerződését augusztusban kötötték, éppen azelőtt, hogy a Williams Colapintóra cserélte Logan Sargeantet. Már akkor tudható volt, hogy nem ő volt álmaik versenyzője. Briatoréék a nyári szünet előtt kaptak kosarat az első számú jelöltjüktől, a végül a Williamst választó Carlos Sainztól. Azt megelőzően ők (és a többi piaci résztvevő) is sürgették Sainz döntését, mert a saját döntésükkel sem akartak kivárni. Amikor Doohanre esett a választásuk, ő tűnt a legjobb opciónak a lehetőségeik közül.

Elsiették, megbánták? Miben sántikál Briatore Colapintóval? | M4 Sport (2) Jack Doohan (Fotó: Alpine)

Briatore akkoriban azt nyilatkozta, számára másodlagos kérdés, kik a versenyzőik, mert az autójuk a leggyengébb láncszem, és azzal a legjobbak sem érhetnének el nagy eredményeket. A nézőpontja aztán a következő hónapokban gyorsan megváltozhatott. Egyfelől az Alpine látványos javulást ért el az autójával, és – jókora szerencsével is – megszerezte a konstruktőri hatodik helyet. Az év végi előrelépésük alapján már nem is tűnik annyira kilátástalannak a 2025-ös helyzetük, mint korábban.

Másfelől megérkezett Colapinto, és általános meglepetést okozott. Kiderült, hogy komoly potenciál rejlik benne – mind versenyzőként, mind szponzormágnesként, az argentin/dél-amerikai piac lehetséges berobbantójaként. És ez már épp elég érv lehet arra, hogy másképp tekintsenek Doohan (elhamarkodott?) szerződtetésére…

Nem véletlen, hogy Briatorénak annyira fontos volt Doohan versenyeztetése tavaly Abu-Dzabiban, hogy még Esteban Oconból is kizsarolta az idő előtti távozást: támpontokat, kézzel fogható bizonyítékokat akart, hogy lássa, mire számíthat a márka juniorjától. Ez már önmagában is jele annak, hogy voltak/vannak benne kétségek. És ha aláírnak Colapintóval, az egy újabb jele lesz ennek, ami miatt Doohan okkal kezdhet aggódni.

Persze ha léteznek a teljesítménykitételek, az újoncnak megvan az esélye arra, hogy rácáfoljon e kétségekre. Ha hozza a pontokat, legyőzi Gaslyt, akár váratlanul dobogóra áll, mint a francia Brazíliában, aligha lesz jogalapja és indoka az Alpine-nak a versenyzőcserére. Más kérdés, hogy Doohan teljesíthet-e ilyen meggyőzően, ha azzal a kellemetlen tudattal és érzéssel vág neki élete első F1-es szezonjának, hogy csapata az ülése mellé előre legyártja F1-es pályafutása koporsóját is, csak a biztonság kedvéért…

Mit tervez Briatore?

Hogy Briatore tervez valamit, az nyilvánvaló. Hogy mik a tervei, az még nem. Nagyban függ attól is, milyen jellegű lenne ez a jósolt egyezség Colapintóval. A Williams csapatfőnöke, James Vowles év végén egyértelművé tette, hogy nem szeretnék elengedni az argentin kezét, és a legjobb megoldás számukra a kölcsönadása lenne. E feltételük ugyanakkor eddig az előrébb jutás gátja volt a tárgyalásokban, a Red Bullt el is riasztotta.

A mostani találgatások szerint Colapintót első körben harmadik számú versenyzőként mutathatja be az Alpine. Ez a szerepkör azonban egyelőre mindkét oldalról kevés „indítéknak” tűnik. Colapintóra a Williamsnél is ez a szerepkör várna 2025-ben, az Alpine pedig csütörtökön jelentette be, hogy Hirakava Rjo lesz az egyik teszt- és tartalékversenyzője, miközben ebben a szerepkörben mutatta be év végén a szárnyai alá vett F2-es versenyzőt, Paul Aront is, és ott van még neki Victor Martin is a programban. Ha megköttetik egy ilyen megállapodás, amögött ennél többnek kell lennie. A Williams jelezte, nem tartaná vissza Colapintót az F1-es versenyzés lehetőségétől. Ha elengednék őt a riválishoz, az már sokat elárulna a tervekről. Ha csak kölcsönbe adnák és a két csapat közös tartalékjaként foglalkoztatnák Colapintót, az meg inkább a védőhálós verziót erősítené.

Elsiették, megbánták? Miben sántikál Briatore Colapintóval? | M4 Sport (3) Franco Colapinto (Fotó: XPB)

A találgatásokat a napokban Colapinto édesapja is csak erősítette. Anibal Colapinto nemrég az Instagram-sztorikban osztott meg egy fotót, melyen Williams-pólóban emeli poharát a barátokkal. Azt írta a képhez:

„Csak kevesen vagyunk, akik már mindent tudunk. F1, 2025.”

Akárhogy is, év végi balesetek ide vagy oda, Colapinto érezhetően továbbra is nagy fogásnak tűnik az F1-es csapatok szemében, a szponzorszempontból szerényebb hátterű Doohannek pedig nagyon oda kell tennie magát, ha nem akar e lavina alá kerülni. Kérdés, mennyit tehet még egyáltalán.

Tavaly csodálkoztunk, mennyire korán beindult az átigazolási piac az F1-ben – idén a jelek szerint még hamarabb beindulhat. 2024 mindenesetre figyelmeztet: e döntéseket siettetni nem mindig jó. Miközben a Williams és az Alpine Sainz habozását látva tavaly attól tartott, hogy a döntésének késleltetésével lemarad lehetőségekről, most éppen azért vannak ebben a sajátos helyzetben Colapintóval, mert túl korán döntöttek, és ezzel maradtak le egy később előállt további lehetőségről, amit most próbálhatnak korrigálni…

Elsiették, megbánták? Miben sántikál Briatore Colapintóval? | M4 Sport (2025)
Top Articles
Latest Posts
Recommended Articles
Article information

Author: Nathanial Hackett

Last Updated:

Views: 6063

Rating: 4.1 / 5 (52 voted)

Reviews: 83% of readers found this page helpful

Author information

Name: Nathanial Hackett

Birthday: 1997-10-09

Address: Apt. 935 264 Abshire Canyon, South Nerissachester, NM 01800

Phone: +9752624861224

Job: Forward Technology Assistant

Hobby: Listening to music, Shopping, Vacation, Baton twirling, Flower arranging, Blacksmithing, Do it yourself

Introduction: My name is Nathanial Hackett, I am a lovely, curious, smiling, lively, thoughtful, courageous, lively person who loves writing and wants to share my knowledge and understanding with you.